Azoknak, akik nem hallják ezt az őrült retrieverről, valamint a labdájáról, nehézségünk majdnem véget ért. Az Ace (nem a képen) messze nem kezeli megszállottságát, azonban legalább a fejlesztéseket a helyes irányba hajtjuk.
Pénteken vittem ász a kutyaparkba. Korán mentem, remélve, hogy ott nem lesz más kutya. Ehelyett három kutya volt, és az egyik laboratórium még a Fetch -t is játszotta. Aggódtam, hogy Ace elviszi a gömböt, és elhozza azt a sráchoz, aki dobja a dobást, bár nem tette. Eddig nem kellett senkinek elmagyaráznom: „Ööö, kérlek, ne dobd el ezt a gömböt a kutyámnak. Megpróbálom megtanítani neki, hogy a teniszlabdákon túl van egy élet. ”
Segít, ha más kutyák túlságosan barátságosak, mivel az ilyen típusú kutya meglehetősen nagyszerű az ász játékhoz. Volt egy pásztor kinézetű keveréke, amely folyamatosan átfutott az Ace-hez, és azt is megkapta, hogy egy kicsit megismerje őt. Azt akarom, hogy Ace többet játsszon, ám a nagy hír az, hogy nem végül egész idő alatt gömböt fogyasztott (csak kb. 15 perc).
A kutyaparkban eddig a fejlődés legfinomabb jelzése az Ace szaglása vagy labda lát, lassan átjut rá, és rám néz, ahelyett, hogy kiválasztaná. Olyan, mintha azt gondolná: „Megérhetem ezt?” Az elmúlt hónapban mindig azt mondtam neki, hogy hagyja el, amikor egy gömböt fedez fel a kutyaparkban. Szeretnék végül ott játszani vele, de ezen a ponton azt akarom, hogy teniszlabda nélkül használjon játékot.
Ez a nehézség után azt hiszem, hogy három teniszlabdát vásárolok neki. Megérdemli, és ez arra kényszerít, hogy továbbra is vele dolgozzak ebben a kérdésben.